Az ilyen jelenetek miatt bekamerázzák a közútkezelő autóit – videó
Egy év alatt 13 ütközéselnyelőt törtek össze az autósok.
Egy év alatt 13 ütközéselnyelőt törtek össze az autósok.
A Mercedes mindenesetre most jól vizsgázott a próbán.
Több száz szabályszegést azonosított az első bevetése során Angliában egy új eszköz, amely a mesterséges intelligenciával figyeli a közlekedőket.
Szerencsére üres volt azon a szakaszon a kerékpárút.
Itt vannak az év első három hónapjának statisztikái.
Utána fél évre biztosan elbúcsúzhat a jogsijától.
Két gyalogosnak is el kellett ugrania a kocsi elől.
A sofőrök lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt frontális baleset.
Októberben sem tűntek sokkal szabálykövetőbbnek a magyar autósok.
Ezúttal a teherautósokat ellenőrizték a rendőrök Somogy megyében, hogy minél kevesebb szabálytalankodó legyen az utakon.
Rendkívül erős, éles fényű reflektorral világított hátra a mögé érkezőnek egy autós az M1-es autópályán.
A rendőrök éppen azt ellenőrizték, hogyan közelítik meg az autósok a 47-es főút egyik vasúti kereszteződését, amikor megérkezett az Opel Astra.
Nem éppen szokványos esetet osztott meg a rendőrség a közösségi oldalán, nem éppen szokványos stílusban.
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2022. augusztus 25-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy hosszú videót készített az autópályán szabálytalankodó autósokról.
A szabálytalankodó autós azt állította a másiknak, hogy mivel rendőr, úgyis elintézi az ügyet.
Nem volt jogosítványa, ivott, a közlekedésre alkalmatlan autót pedig már korábban kivonták a forgalomból.
Civil autósok fedélzeti kamerás felvételeiből adott ki egy klipre valót a rendőrség.
A Róbert Károly körúton filmezték le a sokszoros szabálysértőt.